“Én most leülök a székemre és nézegetem, hogy mikor nő fel szép nagyra”…

Egyébként is mindig próbálom felírni a Beni “aranyköpéseit”, kis bölcsességeit, hogy emlékezzünk rá sok-sok év múlva is, de a mai különösen meghatott! 

Az idei hosszú, még annál is sötétebb tél után nagyon vártuk már, hogy virágokat tehessünk az ablakba. 

Szorgos kis kezeivel miután elsimította a földet a ládákban, odébb ment és azt mondta: 

“Én most leülök a székemre és nézegetem, hogy mikor nő fel szép nagyra”…

Azt hiszem, nem kell hozzáfűznöm, hogy a mi legnagyobb vágyunk is pont ez!